Hűvös őszi hétvége. Szombaton teljesítménytúrára mentünk (Emesét otthonhagytuk pihenni), ezt szavazták meg, nagyon lelkesek voltak, bár kicsit esett az eső. Ez egy 7 km-s Bud Spencer emléktúra volt a Budai-hegyekben, szépen odabuszotunk, közben vettünk reggelit, elindultunk. Tempósan mentünk, örültek a két ellenörzőpontnak, az első jelszavas volt, ezt lefényképeztem velük együtt, a másodiknál kaptunk kókuszrudat. Aztán igyekeztünk vissza, mert Tünde kicsit átfázott a nyakamban (nem nagyon gyalogolt, de jól felöltöztettem), Csongor pedig elfáradt. A végén kaptunk hagymás babot, lekváros kenyeret (Puffin márkájút!), és kitűzőt, ez mind nagyon tetszett nekik. Otthon Emese+Hanga elmentek várásolni, Bors+Csongor+Tünde+én pedig Gru-t néztünk.
Vasárnap már szebb idő lett, délelőtt az Auchanba mentünk el, csoki-adventi naptárat venni, igazán sokat gyalogoltak egész évben, és nagyon lelkesek voltak, hogy a sportolásért kapott édességük egy részét adventi naptárban kérnék. Autóval mentünk, és jött Emese is. Kezdésnek sokat játszótereztünk az áruházban, majd sok játékot megnéztünk, Csongor be is vásárolt magának egy plüss-kígyót és egy nagy puskát, megtehette, mert jelenleg ő a leggazdagabb a gyerekek közül (még ezután is). Kaptak még olcsó karácsonyi díszeket, meg ezt-azt, aztán mentünk haza. Délután Éva+Tiborhoz mentünk születésnapozni, rábeszéltem őket, hogy a napsütésben inkább gyalog és rollerrel mentünk, egész lelkesek lettek, úgyhogy elrollereztünk az Rákosfalváig, onnan pedig 67-es busszal mentünk. Tiboréknál kaptunk ebédet, aztán megmutattuk a londoni képeinket, és játszottunk. Majd gyorsbusszal haza.