Kellemes tavaszi hétvége. Szombaton tájfutni mentünk Pestszentlőrincre. Itt először trambulinoztunk egy kicsit, aztán szépen végigmentünk a pályán. Hanga, Bors, Emese egyedül indultak, én Csongorral és Tündével mentem. Aztán haza. Még reggel főztem egy csomó kaját, mert délután húsvéti ünnepséget tartottunk: jött Eszter+Béla+Dorka+Benedek+Kornél, velük jött Tusi és Hajnal (!), aztán megérkeztek Éva+Tibor, és rövid időre még Atti+Anna is átjöttek, mert hozták Kamót, aki Tiboréknál lesz pár napig. Ebédeltünk, volt locsolkodás, aztán én az udvaron voltam Benedekkel és Tündével, majd megmutattam Benedeknek és Dorkának a Katániát és a saját készítésű Indul a vonat társasjátékomat. A végén Hanga+Bors is átmentek Tibor+Évához Kamóval együtt, hogy másnap cirkuszba menjenek együtt. Csongor inkább maradt.
Vasárnap délelőtt megint tájfutni mentünk, ezúttal a Hárshegyre. Megint én mentek Csongor+Tündével (nagyon lelkesek, hogy együtt menjünk), Emese pedig mehetett külön. Előtte-utána sokat játszótereztünk, még havat is talaltunk a játszótéren, aminek nagyon örültek. Aztán haza. Otthon szereltem polcot a garázsban Csongorral egy kicsit, majd Tündével együtt átmentünk K.......r Egmont+Bonifáchoz, náluk játszottunk és vacsoráztunk. Hanga+Bors este hazajöttek, és nagyon csalódottak voltak, hogy nélkülük mentünk Bonifácot-nézni, úgyhogy muszáj majd megint menni.