Meleg tavaszi hétvége. Már nagyon belejöttem a repkedésbe, péntek éjszaka érkezem, egyedül alszom az első szobában (ahol Emese+Tünde szokott), aztán reggel nagyjából egyszerre kelünk.
Szombaton Bors+Csongor átmentek Tibor+Évához, ahol ott volt Luca+Kamó. Nagyon lelkesek voltak, ha rajtuk múlik, akkor még többet vannak ott, de Emese nem akarta, hogy ott aludjanak, nekem pedig most nincs szavazati jogom olyan dolgokban, amelyeknek hétköznapi kihatása van. Közben Tünde+én az Ikeába mentünk, Tünde futóbiciklivel, én pedig futva. Ott meghotdogoztunk, aztán haza. Délután udvar, Zsomborral+Pankával+Gazsival, és később némi záporral. Este elmentünk mindannyian Bors+Csongorért, és Tibor+Évánál vacsoráztunk, ott volt Ádám is.
Vasárnap nagy biciklizést és szerveztünk, felavatandó Hanga új biciklijét (egy olcsó használt biciklit kapott, mert a régit kinőtte, nagyon szereti). Gödről mentünk Zebegényig, Tünde gyerekülést választott utánfutó helyett, sokszor megálltunk mindenfélét enni, Csongor jól elfáradt a végére, ezért nem is mentünk el Szobig. Aztán vonattal haza.