Nyári meleg hétvége. Szombaton elmentünk az Aldiba, aztán Borsit átvittük Hajnal+Ferkóhoz, hogy ott töltsön egy napot. Hanga is lelkes volt, de Hajnalék csak egy gyereket vállaltak, úgyhogy ő majd legközelebb jön, és Csongor is lelkes, hogy majd ő is szeretne. Aztán haza, begyűjtöttük Emesét, és elmentünk a Pólusba, egyrészt maradt még a télről ugrálóház-jegyünk, amit elhasználtunk, másrészt Emese nagyon szeretett volna hútőgépeket nézni. Aztán haza, Csongor aludt, ebéd, és mentünk Atti+Anna+Tomi+Luca+Kamóékhoz, ahová átmentek Hanjalék Borsival. Játszottunk, majd hazavittük Hajnalékat, és haza.
Vasárnap elvittük Hangát a Kolumbusz utcába, mert ottalvós fagott-táborba megy egy hétre, közben játszótereztünk is. Utána irány Alma+Bogi+Boti, akiknél játszottunk, majd együtt elmentünk a Gyerekszigetre. Jó hely, sok minden van, végül a Seat autóknál kötöttünk ki, amelyeket szerelni lehetett és kívül-belül átkutatni kártyákért, ez nagyon tetszett Borsinak+Boginak+Csongornak. Aztán lángos, és éppen megettük, amikor ömleni kezdett az eső, így az autóhoz szaladtunk, és közben jól eláztunk. Mire odaértünk el is állt az eső, de inkább mindenkire száraz ruhát adtunk, Tündét elaltattam, és hazaindultunk. Alma+Bogi+Boti még játszott nálunk valamennyit, aztán hazavittük őket. Ezen a héten Bors+Csongor korcsolya-táborban vannak.