Megint kaptak adventi naptárt, szerintem nagyon jók lettek. Idén 5 nappal december elseje előtt kezdték el, mert 5 nappal korábban lesz karácsony. 5 adventi naptár lett végül (gyerekenként), de ezek közül csak egy teljesen igazi.
1. Legó adventi naptár, ez az ami pénzbe is került, és valamennyire ők választották. Vettem egy közepes legót, kibontottam, és 24 csomagot csináltam belőle, minden napra egyet, úgyhogy nem lehet igazán tudni, hogy mi lesz belőle, csak a végén. Bors+Csongor ugyanazt kapták (de kettőt), így mellé tudtam tenni az egyik összerakási útmutatót laponként széttépve. Hanga Harry Pottereset legót szeretett volna, ezt csak használtan lehet már kapni, neki kinyomtattam színesben az útmutatót.
2a. Kitalálós: minden nap kapnak betűket, amiből egy Harry Potteres szó jön ki. (Pl: B,D,D,E,E,E,F,G,L,M,N,Ö). Meg van adva, hogy melyik nap, melyik betűt kell megőrizni, és a végén ebből kijön egy 24 betűből álló idézet (szintén Harry Potteres), amiért kapnak majd egy kis ajándékot. Ez Hangának és Borsnak van, külön-külön.
2b. Csongornak pedig csináltam tündérkártyákat a Bogyó és Babóca buborékot fúj c. könyvből, ő ebből kap naponta egyet. Ő is összegyűjti, és persze neki is lesz ki ajándék a végén (természetesen pont olyan, mint Hanga+Borsé).
3. Csintáltam nekik karácsonyi matricákat, minden nap húznak egyet. Simán kinyomtattam színesben matricapapírra karácsonyos képeket, és ezt utána lefóliáztam. Szoktak cserélni is, de mondtam nekik, hogy a végén mindenki kap minden matricából külön még egyet, úgyhogy kár izgulni.
4. Bogyó és Babóca matricás adventi naptár, kicsit béna, de Csongor szeretett volna ilyet, és véletlenül kettőt vettem, úgyhogy van Hanga+Borsnak közösben is egy. De a matricákat inkább nem ragasztják be, mert külön jobb.
5. Csoki adventi naptár. Ezt ellenzem, de egy nagy kirándulás után az esedékes édességüket erre cserélték, így most ez is van nekik.
---
MIKULÁS KÉRDŐÍV 2015
KEDVES HANGA, BORS, CSONGOR,
A MIKULÁS VAGYOK, PÁR NAP MÚLVA FOGOK ÉRKEZNI ÉJJEL, HOGY AZ ABLAKOTOKBAN LÉVŐ CIPŐCSKÉITEKBE AJÁNDÉKOT TEGYETEK, FELTÉVE, HOGY ESETLEG JÓK IS VOLTATOK. EGY LEVELET IS FOGTOK TŐLEM KAPNI, AMELYBEN RÉSZLETESEN ELMESLÉLEM, HOGY SZERINTEM MENNYIRE VOLTATOK JÓK AZ ELMÚLT ÉVBEN, ÉS HOGY MENNYIRE VOLTATOK ROSSZAK. TOVÁBBÁ EL FOGOM MESÉLNI, HOGY MI AZ, AMIT JÓL CSINÁLTATOK, ÉS MI AZ, AMIT ESETLEG EGYÜTTMŰKÖDÉS LENNE, HA A KÖVETKEZŐ ÉVBEN MÁSKÉPP CSINÁLNÁTOK.
DE PERSZE TI IS ELMONDHATJÁTOK NEKEM, HOGY MENNYIRE ÉRZITEK JÓL MAGATOKAT A CSALÁDOTOTOKBAN, MI AZ, AMI JÓ, ÉS MI AZ, AMIT ESETLEG MEG SZERETNÉTEK VÁLTOZTATNI, VAGY MÁSKÉPP SZERETNÉTEK, HOGY CSINÁLJUNK.
AZ ALÁBBI KÉRDÉSEKRE VÁLASZOLJATOK MINÉL JOBBAN, ÍRJATOK VAGY MONDJATOK EL MINDENT, AMI ESZETEKBE JUT. MINDEZ AZÉRT KELL, HOGY A CSALÁDUNK MÉG JOBB CSALÁD LEHESSEN.
☼ EGY CSALÁDBAN SZERINTED HÁNY GYEREK LEGYEN? 0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11
Hanga: 3/4 ha rólunk van szó, akkor 4, de ha másokról van szó, akkor 3
Bors: 4
☼ JÓ NEKED A CSALÁDUNKBAN? ☺ ☺ ☺ ☺ ☺
Hanga: 4
Bors: 5
Csongor: 5
☼ JÓ, HOGY VAN A HANGA, VAGY ADJUK ÁRVAHÁZBA? ☺ ☺ ☺ ☺ ☺
ÜZENET: LÉGYSZI HANGA, EZENTÚL NE …………………………….......
Hanga: 5 - bocs: én vagyok
Bors: 4/5 - ne rakd szét a ruhádat
Csongor: 5
☼ JÓ, HOGY VAN A BORS, VAGY ADJUK ÁRVAHÁZBA? ☺ ☺ ☺ ☺ ☺
ÜZENET: LÉGYSZI BORS, EZENTÚL NE …………………………….......
Hanga: 3 - ne hülyéskedj, és tettesd mások előtt magad bolodnak, mert én égek le
Bors: 5
Csongor: 5
☼ JÓ, HOGY VAN A C SONGOR, VAGY ADJUK ÁRVAHÁZBA? ☺ ☺ ☺ ☺ ☺
ÜZENET: LÉGYSZI CSONGOR, EZENTÚL NE …………………………….......
Hanga: 3 - ne műsírj, és ha nem műsírsz, akkor ne sírj olyan sokat
Bors: 3/4 - jobban működj együtt Borssal
Csongor: 5
☼ JÓ, HOGY VAN A TÜNDE, VAGY ADJUK ÁRVAHÁZBA? ☺ ☺ ☺ ☺ ☺
ÜZENET: LÉGYSZI TÜNDE, EZENTÚL NE …………………………….......
Hanga: 5 - cuki és kész!!! (ilyet kérdezni!)
Bors: 5 - azért mert cuki
Csongor: 5
☼ JÓ, HOGY VAN AZ ANYU, VAGY KÜLDJÜK FEL EGY HEGYRE? ☺ ☺ ☺ ☺ ☺
ÜZENET: LÉGYSZI ANYU, EZENTÚL NE …………………………….......
Hanga: 5 - ne tettesd magad hülyének
Bors: 5 - ne menj egyedül fel a hegyre, vigyél magaddal
Csongor: 5
☼ JÓ, HOGY VAN AZ APU, VAGY TEGYÜK KI AZ ÓLBA? ☺ ☺ ☺ ☺ ☺
ÜZENET: LÉGYSZI APU, EZENTÚL NE …………………………….......
Hanga: 5 - ne legyél ideges, segítek neked
Bors: 5 - ne az istállóban lakjon, hanem a nálunk
Csongor: 5
☼ LEGJOBB DOLGOK, AMIKET SZERETSZ A CSALÁDUNKBAN?
Hanga: értelmesek vagyunk pl: nem eszünk sok édességet, tévé, szavazás, velünk alszotok (anyu, apu)
Bors: zsebpénz, kirándulás, van szavazás, esti mese, nyaralás
Csongor: azt, hogy itt van a Zsófi meg a Bianka
☼ LEGROSSZABB DOLGOK, AMIKET NEM SZERETSZ A CSALÁDUNKBAN?
Hanga: nincs elég kisebbségi jog!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! (nem írom tovább)
Bors: már nincs ovi
Csongor: azt, hogy apu megver [ezt nem teljesen értettem, mert Csongor még azt sem szereti, ha néha rászólok]
☼ MI AZ, AMIT ÚGY ÉRZEL, HOGY JÓL CSINÁLSZ, DE MÉGSEM DICSÉRÜNK MEG ÉRTE?
Hanga: nem tudjátok, mi az a kivezető: a balettban a legjobb a 16 közül
Bors: -
Csongor: színezés, pufi ragasztás
☼ MI AZ, AMIT ÚGY ÉRZEL, HOGY NEM CSINÁLSZ ELÉG JÓL?
Hanga: sokszor bedurculok
Bors: -
Csongor: -
☼ TOVÁBBI GONDOLATOK, JAVASLATOK A CSALÁDUNKKAL KAPCSOLATBAN?
Hanga: -
Bors: -
Csongor: -
☼ ELÉG ENNYI ZSEBPÉNZ, LEGYEN TÖBB, VAGY LEGYEN KEVESEBB?
TÖBB ZSEBPÉNZ KEVESEBB KÖZÖS PÉNZT JELENT KEVESEBB JÓ, AHOGY VAN TÖBB
Hanga: jó, ahogy van
Bors: jó, ahogy van
Csongor: több
☼ LEGYEN-E MÉG VALAMIRE TÁMOGATÁS ? (MOST EZEKRE VAN: KÖNYV, LEGO, MŰVÉSZETI ALKOTÁSOK)
Hanga: ruha, osztálytársak/tanárok ajándék [elfogadva]
Bors: igazi hangszerek
Csongor: pufi ragasztás
☼ KIRÁNDULJUNK TÖBBET? KEVESEBB JÓ, AHOGY VAN TÖBB
Hanga: jó, ahogy van
Bors: kicsit több
Csongor: több
☼ MENJÜNK TÖBBET SZÍNHÁZBA? KEVESEBB JÓ, AHOGY VAN TÖBB
Hanga: több
Bors: jó, ahogy van
Csongor: több
☼ MENJÜNK TÖBBET BOLTOKBA VÁSÁROLNI? KEVESEBB JÓ, AHOGY VAN TÖBB
Hanga: több
Bors: jó, ahogy van
Csongor: több
☼ MENJÜNK TÖBBET FÜRCSIZNI? KEVESEBB JÓ, AHOGY VAN TÖBB
Hanga: jó, ahogy van / több
Bors: kicsit több
Csongor: több
☼ NÉHA CSINÁLJUNK OLYAT, HOGY
Hanga: -
Bors: -
Csongor: pufit ragasszunk
☼ SZABÁLY-VÁLTOZTATÁSI JAVASLAT:
Hanga: -
Bors: ne legyen változás
Csongor: -
☼ SZERETED AZ OVÓDÁT / ISKOLÁT? ☺ ☺ ☺ ☺ ☺
Hanga: 2/4
Bors: 5
Csongor: 5
☼ AZ ISKOLÁBAN / ÓVODÁBAN AZ A JÓ, HOGY
Hanga: vannak rendes tanáraink, vannak olyanok, akiknek a kedvence vagyok; szeretek tanulni
Bors: sok 100%-os dolgozatom van; jó a padtársam (Bori)
Csongor: mindig építek jó játékokat
☼ AZ ISKOLÁBAN / ÓVODÁBAN AZ A ROSSZ, HOGY
Hanga: nincsenek barátaim, mert hülyék az osztálytársaim, pl. ....... verekszik/erőszakos
Bors: van egy kisfiú (....), mindent ő határoz meg
Csongor: szétszedik a játékot
☼ LEGJOBB DOLGOK, AMIK AZ ELŐZŐ ÉVBEN TÖRTÉNTEK VELED?
Hanga: megismerkedtem az Árminnal, majd meghívtam őt a szülinapomra
Bors: karácsony (mindegyik)
Csongor: adventi naptár
☼ LEGROSSZABB DOLGOK, AMIK AZ ELŐZŐ ÉVBEN TÖRTÉNTEK VELED?
Hanga: leveles dolog...
Bors: nem esett hó
Csongor: a Márkó ne legyen az óvódában; rossz a Patrik, nem akarom, hogy az óvodában legyen
KÖSZÖNJÜK, HOGY PONT EBBEN A CSALÁDBAN VAGY GYEREK, ÉS AZ EGYÜTTMŰKÖDÉST!
RAJZOK, VÉLEMÉNYEK, GONDOLATOK, ÖTLETEK, ÉRZÉSEK, DOLGOK:
Hanga: gyere be Apu, .... folyton hazudik, ....
Bors: miért nincs úgy, hogy 8 év ovi és 3 év suli?
Csongor: -
---
Kedves Hanga,
Én a Mikukás vagyok. Tényleg. Sajnálom, hogy a szüleid nem mondták még el Neked, hogy tényleg létezem és repülő rénszarvasokkal járom az éjszakát december 6-án, hogy ajándékot vigyek sok-sok gyereknek. Majd ha nagyobb leszel, Te is rájössz majd, hogy létezem. Egyáltalán: hogyan lehet eldönteni, hogy azok a szülők csapják be szeretetből a gyerekeiket, akik azt mondják, hogy létezik a Mikulás, vagy azok, akik azt mondják, hogy nem létezik?
örülök, hogy kedves éa aranyos gyerek vagy, aki nagyon együttműködik a szülivel és a testvéreivel, emellett jól tanulsz, és jársz balettozni és fagottozni, sőt, baletton időnként te vagy a kivezető, csak sajnos az Északi sarkon nincs lehetőség balettozni, és ezért nem pontosan tudom elképzelni, hogy ez milyen, de azért nagyon örülök, hogy ilyen ügyes vagy. Annak is örülök, hogy nem eszel sok édességet, nem nézel sok tévét, időben lefekszel aludni, és a legtöbbször magadtól kelsz fel. Ezek a dolgok nagyon fontosak ahhoz, hogy jó és szép életed legyen most is és később is. Az is nagyon ügyes tőled, hogy néha egyedül főzöl, és így legalább az van ebédre vagy vacsorára, amit szeretnél.
Amit kérni szeretnék: ne durculj, ha valami nem jó, akkor szeretném tudni, hogy mi nem jó, és hogy miben lehet neked segíteni. Fejezd ki, hogy mit érzel, hogy mit szeretnél, hogy mitől lenne jobb neked, ez nagyon fontos dolog. Ha ugyanis valaki durcul, annak biztosan nem tudnak segíteni a többiek, és ez nagyon rossz érzés azoknak, akik szeretnek téged.
Még egy kérés: légyszi rakjál nagyobb rendet az asztalodon, legalább a ceruzákat rakd mindig a helyére, és a szemetet dobd ki a szemetesedbe. Mindig csak kicsi idő kell ehhez, ha nem hagyod összegyűlni a rendetlenséget. Szerinted az életben azok a boldogok, akiket rend vesz körül.
Kedves, hogy nagyon szereted Tündét, és hogy nagyon sokat segítesz a szüleidnek Tündével kapcsolatban. Tudom, hogy négy gyerek sok, és a szüleidnek néha ketté áll a feje a sok tennivalótól, de ettől még a szüleid soha nem akarják rád hagyni Tündét. Szóljál mindenképpen, ha nincs kedved Tündézni valamiért, nem akarom, hogy eleged legyen a kisgyerekekből, amikorra felnősz.
Tudom, hogy néha idegesítő tud lenni Bors és Csongor is, de vigyázz a tesóidra, amikor felnősz, lehet, hogy ők lesznek az egyedüliek, akik segítenek majd neked (ahogy mi most az Eszteréknek). A tesókkal próbálj meg intelligens megoldásokat találni, legtöbbször az a legjobb, ha azt kéred tőlük, hogy tartsák be a szabályokat, ha nincs még szabály, akkor találj ki egyet, és szavaztasd meg. Viszont énekelni légyszi hadd lehessen, mert a Mikulások is nagyon szeretnek énekelni, hát még a rénszarvasok!
Na sok puszi, fogadd el tőlem ezt a pár ajándékot, remélem örülsz majd nekik, én megyek tovább a következő gyerekhez, még sok van hátra reggelig.
Ja és tessék sokat olvasni!
---
Helló Bors,
Gyalog g4, gyalog e5, gyalog f3, vezér h4, na ki nyert? A Mikulás is tud sakkozni, de a rénszarvasaim jobbak nálam, mert ők állandóan sakkozni szoktak széna-ropogtatás közben, ráérnek, nem nekik kell ezt a ménkű sok ajándékot becsomagolni. Tényleg, a sakkban miért lovak vannak, és miért nem rénszarvasok? A király lehetnék én, a vezér a hókirálynő, a futók a szánkóm (úgyis kettő van, mert tartalék is kell), a bástyák a zsákjaim (amúgy is elég nehezek), a gyalogok pedig a krampuszok. Na?
Jól van, hallottam, hogy aranyos gyerek vagy, kedves, segítőkész, jól tanulsz, hegedülsz, együttműködsz a szüleiddel és a testvérkéiddel, meg nem eszel sok édességet, és nem nézel sok tévét, időben lefekszel aludni, és magadtól kelsz fel. Ezek a dolgok nagyon fontosak ahhoz, hogy jó és szép életed legyen most is és később is. Azt is hallottam, hogy tudsz sakkozni, örülnék, ha ideköltöznél az Északi-sarkra hozzám, mert akkor sokat tudnánk sakkozni együtt. A rénszarvasokkal is lehet, csak nem nagyon szeretek, mert mindig meg akarnak harapni, ha leütöm valamelyik bábujukat.
Annyit azért kérnék, hogy ne sírj hülyeségekért, tudd, hogy mi az, amit meg lehet oldani egyszerűen. Legyél okos, oldd meg, vagy kérj segítséget. Elszakadt, megragasztjuk, elromlott, megjavítjuk, elfogyott, veszünk még, és így tovább. A sírás drága dolog, ha elfogy belőled, elég nehéz újat vásárolni beléd.
Hangát pedig ne idegesítsed, a móka addig móka, amíg a másiknak tetszik - de énekelni szabad, én is sokat szoktam énekelni, és a rénszarvasaim is. Tesókkal a legjobb szabályokat alkalmazni, ha nincs még szabály, akkor találj ki egyet, és szavaztasd meg. Vigyázz a tesóidra, amikor felnősz, lehet, hogy ők lesznek az egyedüliek, akik segítenek majd neked (ahogy mi most az Eszteréknek).
Sokszor puszillak, az ajándékokat beletettem a cipőcskédbe, remélem örülni fogsz nekik, én megyek tovább a többi gyerekhez, akik várnak az ajándákaikra. Ja és ha legközelebb december 6-án éjjel hajlandó lennél fennmaradni, és megvárni engem, akkor sakkozhatnánk is.
---
Szia Csongor,
Én a Mikulás vagyok, és nagyon szeretem az olyan aranyos gyerekeket, mint amilyen te vagy.
Nagyon örülök, hogy szeretsz óvodába járni, és hogy szereted a szüleidet meg a tesóidat is.
Nagyon szép dolog, hogy sok mindenben segítesz Tündének, és hogy jó Tesója vagy neki. Tessék rá nagyon vigyázni, sok más gyerek kért tőlem Mikulásra kistestvért, de persze ilyesmit nem gyártunk itt az Északi-sarkon. Tünde kicsi és törékeny, tessék óvatosan gyömöszölni.
Légyszi ne sírj, hanem mondd el, mi a baj. Azért vagyok én a Mikulás, hogy segítsek azoknak a gyerekeknek, akik valamiért szomorúak. Ha sírsz, akkor nem tudok segíteni, de ha nem sírsz, hanem elmondod, hogy mi a baj, akkor majd segítek.
Hoztam neked sok ajándékot, mind beletettem a cipődbe, remélem örülni fogsz nekik, nekem most mennem kell tovább a szánkómon a többi jó gyerekhez, hogy nekik is tegyek ajándékot a cipőcskéjükbe.