Negyedéves blog. Vége a télnek, már majdnem azt hittem, hogy az egészet megússzuk betegség nélkül, amikor a végén Bors és Csongor is kaptak egy tuti kis gyomorfertőzést, és hülyére hányták magukat. Csongort el is neveztem Hányó-Manyónak (ez tetszett neki), és megtanult úgy hányni, hogy ne legyen minden hányásos, és beköltözött a fürdőszobába aludni, ami szintén nagyon tetszett neki. Borsot pedig a legjobban az zavarja, hogy (még mindig) nem ehet bármit, ezért egy listát vezet arról, hogy miket akar majd enni, ha meggyógyult (pl. éttermy leves). Hanga és Tünde egész jól átvészelték a telet, Tündének néha az orra folyt.
Napirend eléggé változatlan, én alszom Csongor, Bors, Hanga mellett, Hanga vagy bejön mesét hallgatni, vagy magának olvas (rákapott a Harry Potterre, már a 7. kötetnél tart, de szokott mást is olvasni), aztán vagy ott marad aludni, vagy átmegy a szomszéd szobába, én bíztattam, hogy lehet itt is, ott is takarója, aztán aludhat, ahol éppen akar. Emese pedig Tündével alszik, de állítólag sokszor vannak fent éjszakánként. De ez már a végjáték, mondtam neki, hogy kb 1 év múlva majd Tündét is elcsábítom hozzánk aludni, aztán ő meg aludhat egyedül, amennyit csak akar.
Reggel általában (98%) mindenki magától kel, lehet kakaót inni, enni nem szoktunk, de nem tilos, aztán én felöltöztetem Csongort és magamat, Emese Tündét, és lemegyek az autóhoz Csongorral és Tündével 7:10-kor, aztán jön Hanga és Bors 7:15-kor, végül Emese a maradék cuccokkal (ha vannak) 7:20-kor és indulás, én megyek busszal dolgozni, ők pedig iskolába és óvodába. Sokszor visszük Timit és Zsombort is, akik szomszédok.
Iskolából és óvodából Emese hozza haza őket, általában Zsófi és Bianka (fizetett) segítségével. Én munka után hazamegyek, legalább hetente egyszer korán jövök, és Emese elmehet jógázni, Hajnal+Ferkó általában ekkor szoktak átjönni, aztán akinek kell, még házi feladatot ír illetve hangszeren gyakorol (Hanga fagotton, Bors hegedűn, mindketten lelkesek), meg játszás. Utána 7 órakor vacsi, aztán fürdés, mese, és 8:30-kor alvás.
Amiről most még írni akarok, azok a szabályaink. Mivel kevés időnk van, eléggé fel vannak osztva a hatáskörök köztünk Emesével. Ő az egészségügy miniszter (dúl a homeopátia), és az oktatásügyi miniszter is (szülői értekezletek, házi feladatok), én pedig a pénzügy- és a belügyminiszter. Külügy megosztva, hadügy nincs. Pénzügyminiszterként például nálam vannak a zsebpénzek, a hűtőn egy nagy táblázatban tartom nyilván, Hanga kérésére egy ideje azt is melléírom, hogy mi az oka a növekménynek/csökkenésnek. Igyekszem nagyon likvid lenni, hogy elhiggyék, hogy a papíron nyilvántartott pénz teljesen megegyezik a valódival, tehát ha valaki ki akarja kérni a pénzét (vagy egy részét), akkor rögtön odaadom neki (csak megmondom, hogy a készpénzre én semmilyen módon nem tudok vigyázni, tehát ha elveszik, vagy máshoz kerül, akkor nekem ne panaszkodjon). Ez jól is működik, mindennemű pénzszerzéssel mindig szaladnak hozzám, hogy írjam fel nekik. Belügyminiszterként pedig hozzám tartoznak a belső szabályaink, ezekből alapvetően kevés van, viszont igyekszem ennek a kevésnek keményen érvényt szerezni mindenkivel szemben. Továbbá a szabályok szavazással megváltoztathatóak, persze igyekszem olyan szabályokat javasolni, amelyek mindenkinek megfelelnek.
Fontosabb szabályaink:
- Vannak magán- és közterületek. Magánterület a saját asztal, fiók, szekrény. Más magánterületéhez nem szabad nyúlni (erősen tiltok mindenféle más asztálánál történő leckeírást, csak mert az ő asztala éppen rendetlen, és nincs rajta hely). Közterületen viszont csak akkor szabad magántulajdonban lévő tárgyat használni, ha azt a másik is megnézheti, és használhatja egy kicsit. (Ez egy nagyon tuti szabály: ha valaki előhozza a féltett kis dolgát, akkor nem játszogathat vele szabadon közterületen, miközben a tesója sírdogál, hogy neki nincs olyanja.)
- Szabad utánozni. (Tehát nincs olyan, jajj ő is lila ceruzával rajzol, pedig én kezdtem el előbb lilával rajzolni.) Időnként felmerül, hogy legyen erre korlátozás, de a többség (akit éppen nem utánoznak :-), eddig még mindig leszavazta. Különben is, ha valakit zavar, hogy utánozzák, kezdjen el olyasvalamiről beszélni, amihez csak ő ért, és ezzel vége a dalnak.
- Édesség és tévénézés sportolásért kapható. Ez is nagyon jól működik, alapvetően emiatt hajlandóak sokat kirándulni, és eléggé belátták, hogy miért nem jó sok édességet enni, és sok tévét nézni. De a nagyoknak már szoktam mondani, hogy elég nagyok, és nyugodtan osszák ők be, hogy mennyit sportolnak, és ezután mennyi édességet esznek.
- Alvás fél 9-kor, addig viszont mindenki úgy osztja be az idejét, ahogy akarja. (Ez egy jó példa a túlzott magánéletbe való beleszólás elkerülésére!). Volt már rá példa, hogy valaki nyáron 8:15-kor jött fel az udvarról, vacsorázott, fürdött, és 8:30-kor ágyban volt. Én szeretem, ha egy gyerek sietni akar. Vacsora 7-től 7:30-ig (kábé), de ez csak azt jelenti, hogy én ekkor segítek nekik vacsorázni, a hűtő mindig és mindenki előtt nyitva áll. A lefekvéshez kapcsolódó további eljárásrend, hogy igyekszem meggyőzni őket (elég jó sikerrel), hogy mindenki adjon esélyt a szervezetének arra, hogy kialudhassa magát (mert például az anyukám ennek az ellenkezőjébe halt bele), és próbáljon meg időben lefeküdni, és ha kevés alvásra van szüksége, akkor inkább korán felkelni. Az ember alvásciklusának mindegy, hogy a napon belül mikor kezdődik, a konkrét óra csak megállapodás kérdése. Szoktam mondani, hogy reggeli szórakoztatás már 5 órakor elkezdődik, de azért nem szoktak 5-kor felkelni (és én sem). Továbbá, ha valaki nem tud mondjuk 15 percen belül elaludni, akkor szintén kijöhet bulizni, de ez csak ritkán szokott megtörténni. Viszont mindezek együtt jelentik azt, hogy nálunk majdnem mindig (98%-ban) mindenki magától kel minden egyes hétköznap. Nagyon ritkán akad olyan eset, hogy valakit fel kell keltenem.
- Visszaadás (vagyis önbíráskodás) nincs, tessék szólni, és megbeszéljük a konfliktusokat. Igyekszem segíteni őket az (önálló) konfliktusmegoldásban, de nem minden áron, szívesen segítek személyesen is. Mivel nagy nagyszobánk van amerikai konyhával, általában nem annyira nyomozni kell, hogy mi történt és ki kezdte, hanem segíteni a vitában álló feleknek olyan megoldást találni, amelyik mind a kettőjüknek jó.
Fontosabb konfliktus megoldó technikáink:
- Időosztás: az első valamennyi ideig használja a dolgot (ami közös szűk erőforrásnak bizonyult), a második hosszabb ideig, a harmadik még hosszabb ideig, és így tovább. Kisebb gyerekeknek lehet mutatni is az ujjunkkal, hogy mennyi ez az idő (a távolságot elég jól át tudják fordítani időre konkrétan megadott arány nélkül is), nagyobbaknak lehet konkrét percet is mondani. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy ettől minden gyerek a sor végére akar állni, ahelyett, hogy minél előbb szeretne hozzájutni az adott dologhoz. Egyszer tényleg előfordult, hogy két gyerek akart hintázni egyszerre egy hintán, mondtam nekik ezt, és erre mind a kettő elszaladt a játszótér végébe, hogy az utolsó tudjon lenni, aki majd sokkal többet hintázik, mint a többi. Ha ez történik, akkor el lehet kezdeni mondani, hogy a második-harmadik nem olyan sokkal több időt kap, szóval megéri azért elsőnek is lenni. De megint nem az a lényeg, hanem az, hogy ettől szépen abbahagyják a veszekedést, és elkezdenek gondolkodni, sőt sok esetben nevetni az egészen.
- Fontosság: ha valaki nagyon szeretne valamit, akkor mondhatja, hogy ez neki most nagyon fontos, és akkor megkaphatja/megcsinálhatja, a másik pedig kap egy fontosságot, amit később fordított helyzetben felhasználhat. Elvben létezhetnének több szintű fontosságok, illetve át lehetne váltani a fontosságot pénzre (vagy rögtön pénzben számolni), de idáig nem jutottunk el, sőt, még csak számon sem tartjuk a fontosságokat (lehetne például egy papír ezeknek is a hűtőn, mint a zsebpénzeknek), inkább az van, hogy mindenki nagyon szereti ezt gyűjteni, és nagyon megelégszik azzal, hogy ő kapott valamit cserébe azért, hogy engedett. Sőt, gyakran az van, hogy a vitás felek mindketten sietve kijelentik, hogy nekik tulajdonképpen nem is olyan nagyon fontos az adott dolog. Sírás vagy hisztizás automatikus fontosság, szóval ha Tünde nagyon sír valamiért, akkor általában rögtön meg is kapja a tesóktól, mert a többiek megértik, hogy ez neki ott és akkor nagyon fontos. Emiatt pedig nem elkényeztetett lesz, hanem érzelmileg feltöltött, és ritkábban fog sírni, ahogy az meg is figyelhető nála.
- Együttműködés: családunk alapvetően az együttműködésre épül, én megteszek neked valamit, amit kérsz, és aztán majd te is megteszel nekem valamit, amit én kérek. Ez egy elég általános dolog, a gyakorlatban úgy működik, hogy én mondhatom valamire, hogy "az egy együttműködés, ha te most ...", és akkor az illető vagy megcsinálja, amit kérek, vagy nem. Nem baj, ha nem, szoktak biztosítani őket róla, hogy egyáltalán nem kötelező minden együttműködési kérést végrehajtani, ez nem parancsolgatás, de ha valaki sok mindenben hajlandó együttműködni velem, akkor én is igyekszem sok mindent megcsinálni, amit ő kér. Lévén hogy hosszabb ideje mindenkivel a maximális együttműködés szintjén állunk, így elég nehéz megfogalmaznom, hogy pontosan mi történne, ha valaki hosszabb távon nagyon nem akarna együttműködni semmiben, vagy csak sok mindenben. Gondolom enni azért kapna, és iskolába is elvinnénk, inkább olyan apróságokra kell gondolni, hogy ha kér tőlem valamit, akkor esetleg a szokásosnál kicsivel többet kellene várnia rá
(Majd egyszer megírom ezeket a gyereknevelési könyvemben. De vajon el fogja-e valaki olvasni?)
