Tavaszi szünet. Csütörtökön ismét Bécsbe utaztunk b.......... .....i. Korán indultunk, a 6:40-es Railjettel, első osztályon, de helyjegy nélkül, így ugyanis csak nekem kellett jegy, Hanga+Bors+Csongor+Tündének nem, és ez olcsóbb volt, mint a másodosztály helyjeggyel. (Emese otthon maradt pihenni). Ezzel elég jól jártunk, mert az első osztály elég üres volt, a másodikon pedig sokan voltak. Szépen megreggeliztünk, aztán most először kipróbáltuk, hogy milyen laptopon mesét nézni: nem rossz, de azért nem az igazi. Így elég gyorsan megérkeztünk, vettünk metrójegyet, majd rögtön egy felkerestünk kis játékboltot, amely Hangának nagyon tetszett. Több használt játékboltot is kinéztem nekik előre, bár sajnos azt, ahol másfél éve voltunk, nem találtam meg. Ezután elmentünk a központba, egy fél óra alatt megtárgyaltam az E.... ....ban az ügyeimet, közben Tünde és Csongor velem jöttek, Hanga és Bors pedig inkább lent várakoztak. Utána kis séta, miközben kolbászt ettünk. Majd további játékboltok következtek, köztük egy régiségbolt, ahol kidobott cuccok között lehet válogatni, itt végtleen sok érdekes dolgot találtunk. Aztán még egy játékbolt, de ez megszűnt már, úgyhogy helyette inkább kaját vettünk, meg egy izgi papírboltot tanulmányoztunk sokáig. Aztán vonattal haza, kábé végig ettünk, Hanga vezetésével a büfében is vásároltak némi ennivalót maguknak zsebpénzből.
Pénteken elvben pihentünk, ami egy nem túl korai indulást jelentett az Örsre (Hanga+Bors görkorival, Csongor zöld futóbiciklivel, Tünde babakocsiban), ahol az Ikeában hotdogoztunk, és kértek pecsétet a peták gyűjtéshez. Majd az Árkádban megnéztük az állatokat (ez is kötelező program, Hanga nagyon szeretne nyuszit, és amíg nincs neki, addig legalább nézi őket, de Csongor is nagyon szerelmes a nyulakba, hörcsögökbe, és pedig a fehér egerekbe. Aztán legóbolt, itt is zsebpénzből vásároltak, én pedig gyűjtöttem szürke elemeket a tesóm ajándékához. Csongor és Bors is építettek egy kicsi repülőt, amelyet végül Bors nem akart megvenni, úgyhogy gyorsan lecsaptam rá, és megvettem Tündének. Ehelyett Bors felfedezett egy kis piros valamit az egyik vitrinben, amelyet nagyon bátran megvett, és csak utána derült ki, hogy beépíthető legó lámpa! Persze Csongor is rögtön vett ilyet, én vettem egyet Tündének, és egyet Benedeknek ajándékba. Aztán kürtős-kalácsoztunk, majd tovább metró-villamossal a helikopter-boltba, ahol megjavították a helikopterünket, és Bors+Hanga végigkérdezték az egész kínálatot. Bors már nem a lakókocsikért rajong, hanem az irányíthatós helikopterekért, állandóan erről beszél. Olyan nagyon nem kell félni, hogy kap egyet hamarosan, mert csak a nagyon-nagyon drágák érdeklik. Végül gyalog haza.
Szombaton nagy kirándulást tettünk, és ezúttal Emese is csatlakozott hozzánk. Autóval a Fenyőgyöngyéig, innen Emese vezetésével Kecskehegyi kőfejtőbe, ahol Hanga+Csongor lelkesen gyűjtöttek köveket, majd tovább sziklákon át, utána elértünk Hanga+Bors kedvenc erdei focipályájához, amiért Bors külön hozott labdát, és itt fociztunk is. A labda amúgy is hasznos volt, mert sok erderi ösvényen kergettük, és néha utánamentünk az árokba. A hasznosságot úgy értem, hogy a labd miatt sokkal lelkesebben gyalogoltak, sőt időnként szaladtak, ráadásul együttműködve, mert az egyik hajtotta lábbal, a másik kettő pedig védte a szélén, hogy nehogy leessen. Aztán haza.
Vasárnap kicsit beteg lettem, úgyhogy jórészt pihentünk. Délután Hanga+Bors+Csongor+én megnéztük a Magyar Színházban a Muzsika Hangját. Nagyon jó helyünk volt, az első két sorban ültünk, nagyon szép darab volt, mindenki szépen énekelt, gyerekek+felnőttek egyaránt, a végén Ausztriát elfoglalták a németek, ami nem tetszett von Trapp Kapitánynak.
Hétfő délelőtt nagy tojástfestést tartottunk, amihez Bors+Csongor is lelkesen csatlakozott (Bors némi húzódozás után, merthogy ő fiú, de mondtam neki, hogy nem kötelező, és hogy én még hímeztem is, és hogy ne hagyja, hogy a kreatív énjét korlátokba szorítani a nemi szerepek mentén, ezután lelkesen jött tojást festeni). Délután nagy családi ünnepség, Anna+Atti+Tomi+Luca+Kamó, Éva+Tibor, Hajnal+Ferkó, Tusi+Laci, sajnos Eszterék a betegségekeinkre való tekintettel inkább nem jöttek.