Kellemes tavaszi hétvége. Szombaton Hangának egész napos fagott gyakorlása és koncertje volt, Emese is ment, a többieknek pedig nagy kirándulást szerveztem (miután Bors+Csongor erre szavaztak). Vonattal majd kisvonattal elmentünk Királyrétre, innen 8.5 km-t gyalogoltunk, közben a felénél megálltunk tízóraizni a Kisinóci túristaháznál, a végén pedig ebédeltünk a Szent Orbán Hotelben. Utána egy másik kisvonattal jutottunk el Nagybörzsönybe, innen volánbusszal+vonattal haza. Bors+Csongor lelkesen gyalogoltak, Tündét vittem a kezemben (bár gyakran gyalog-gyalog kiáltásokkal gyaolgolni akart, úgyhogy gyakran gyalogolt is, csak elég lassan, így előbb-utóbb felkaptam, és a többiek után eredtünk), illetve jött velünk K....s Balázs+Andris is (szomszédok és barátok). Bors+Csongor külön fel voltak dobva, hogy ők is jönnek, illetve Balázs+Andris nagyjából állandóan Tündével akartak foglalkozni.
Vasárnap délelőtt pihentünk, majd délután elmentünk megnézni A nyomorultakat a Madách színházba. Hanga+Bors+Csongor jöttek velem. Az erkélyen oldalt az első sorban ültünk, Csongor az ölemben, így mindenki kellemesen látott. Az előadás szép volt, mindenkinek tetszett (Hanga kis Cosette és nagy Eponine, én Javert vagyok, a többiek nem választottak). Csongor szerint kicsit félelmetes volt és unalmas, de hát ez nem egy 5 éveseknek való darab, viszont utólag is eljött volna, mert nem akart volna kimaradni belőle. Hazafelé gyros és McHappyMeal, hadd örüljenek a színháznak.