Kellemesen meleg hétvége. Szombatra biciklitúrát szerveztünk Emesével a Velencei-tó körül. Hanga Tiboréknál töltötte a hétvégét, így nem jött, Csongor viszont megint saját biciklin kerekezett. Előre bevittem neki a munkahelyemre, a Déli pályaudvarhoz a biciklijét, így a budapesti oda-vissza szakaszt az utánfutóban tett meg, aztán a tó körül lelkesen kerekezett, az utánfutóban pedig egyedül csücsült Tünde. Borsi is lelkesen tekert, néha kicsit gyorsabb volt Csongornál, ilyenkor előrementek Emesével. Megálltunk Pákozdon a szokásos boltunknál, és sült halat ebédeltünk Velencén. Nem tettük meg a teljes kört, hanem Gárdonyban vonatra szálltunk (Dinnyés helyett), hogy ne legyen nagyon sötét, amikor hazaérünk.
Vasárnap Bors+Emese az utazás kiállításra mentek lakókocsikat nézni, Bors nyitástól-zárásig tervezte az ottlétet, nagyon készült rá, és sok izgalmas prospektust begyűjtött. Sőt, egyik helyen meghívták nyárra lakókocsikat kiadni, és emiatt egyelőre úgy néz ki, hogy minden nyári táborát törli. Wow. Közben én Csongorral+Tündével sétáltam mindenfelé, a Gellért-hegyen a Vukos játszótéren kezdtünk, aztán elmentünk hévvel az Aldiba, itt ebédeltünk és kaptak kimérős édességet, majd felültünk a 9-es buszra, Kőbánya oda-vissza, hogy tudjanak aludni (aludtak is, Csongor többet, Tünde kevesebbet), utána meglátogattuk Hajnalt, és vittünk neki megint McDonaldsot. Aztán haza.