Kellemes őszi hétvége. Pénteken meglátogatott minket Tibor, ennek nagyon örültünk. Főleg beszélgettünk, aztán kipróbáltuk a vonatos játékunkat, majd elaltattam Csongort és Borsit, és Hanga még fennmaradt velünk beszélgetni. Később hazavittem autóval Tibort.
Szombaton tájfutni mentünk a Budai hegyekbe. Én Tündével egy technikás, közepesen hosszú pályát választottam, ami nagyon jól sikerült: sokat vittem Tündét a nyakamban, de sokat gyalogolt is, lelkesen odasétált a bólyákhoz, végig nála volt a dugóka, és így jól elfáradtam én is. Persze minden bolyónál volt édesség (maoam), de így lelkesebben osztogattam neki ilyet, mintha úton gyaloglásnál szembe jöttek volna a bólyák. Közben Emese ment Csongorral, Bors egyedül (2 pályán), Hanga is egyedül, de kevésbé lelkesen. Végül Tünde+Csongorral játszótereztünk egy nagyot, miközben Emese+Bors futottak még, Hanga pedig az autóban olvasott. Utána haza. Otthon nagy összejövetelt tartottunk, jöttek Eszter+Béla+Dorka+Benedek+Kornél, hozták Hajnalt, és Emese pedig elment Tusiért, és kirándulásról érkezett Laci. Főztem ebédet, aztán udvaroztunk is.
Vasárnap délelőtt városi sétát szerveztem a Gellért-hegyi dupla játszótérre, jött Csongor és Tünde, miközben Hanga és Bors otthon maradtak tanulni. Tündét lebeszéltem a babakocsiról, Csongort a rollerről, így gyalog és busszal mentünk. A csúszdás játszótéren elvoltunk vagy két órát, imádják, Csongor a végére egész jól megtanította Tündét felgyalogolni a meredek domboldalon. Utána továbbmentünk a Gellért-hegy tetejére, ahol találtunk egy ici-pici láncos utat, majd a Vukos játszótérre, ami a másik kedvenc. Itt is elvoltunk sokat, majd lesétáltunk a hegyről, és mentünk haza. Délután tévénézés volt, de Tündének nem tetszett a többiek által válaszott Menedék lovas film, így elmentünk babakocsizni és szőlőt venni Milánék zöldégesboltjába, majd egy csomót udvaroztunk kettesben.