Negyedéves blog. Ez az ősz határozottan az álláskeresés jegyében telt. Ami nehéz. Időnként kiábrándító, és végtelen sok várakozással jár együtt. Mindez együtt nem hat jól az emberre, és a gyerekeivel való kapcsolatára. Amiből az egyik tanulság az, hogy ha lehetséges, az ember ne keressen másik állást, amíg kicsik a gyerekei, és én éppen azért kezdtem most ebbe bele, mert Tünde elmúlt 3 éves, óvodába jár, szóval már nagy. A másik dolog, ami számomra ezzel kapcsolatosan fontos volt, az az, hogy mindent szépen elmeséltem a gyerekeimnek ezzel kapcsolatban, beleértve az esti levelezéseimet, az Usa-Kanada-Európa vízumhelyzetét, a pénzügyi és gazdasági különbségeket, és még sok minden mást is, persze azon a szinten, amit megértettek belőle, és amennyire kíváncsiak voltak (összhangban Vekerdy Tamás elveivel). A végére pedig beígértem nekik egy szavazást arról, hogy "menjünk vagy maradjunk", amire persze lehet azt mondani, hogy egy 11-9-6-3 éves hogyan tud érdemben szavazni erről a kérdésről, hiszen úgysem tudja elképzelni sem, hogy milyen lesz, ha lelécelünk az országból, de erre én csak azt tudom mondani, hogy ezt részleteiben egy felnőtt sem tudja elképzelni, szóval nem látok minőségi különbséget. Lehet, hogy a gyerekek buták, de a helyzet az, hogy a felnőttek is.
Na de addig is írjunk negyedéves blogot: Hanga+Bors iskolába járnak, Csongor+Tünde óvodába, Emese otthon pihen (késő délelőttől kora délutánig), én dolgozom. Alapvetően mindenki szeret oda járni, ahová neki kell, Tünde is egész megkedvelte az ovit. De azért Hanga+Bors sem hullatott könnyeket, amikor arról volt szó, hogy otthagyják-e a sulit a külföld kedvéért. Reggel 7:20-kor indul az autónk, addig mindenki felöltözik, és beleül. Ez nem mindig sikerül pontosan, de 10 percnél nagyobb késésünk még nem volt. Aki 7:15-ig kimegy a lakásból, az kap vásárlási utalványt, korábban 50 Ft-osat, újabban 100 Ft-osat, hogy nagyobb legyen a vonzereje. Akárhogyan is, Csongor az esetek 95%-ban kint van (egyszer kiállt 7:05-kor, hogy biztos legyen a dolog), Hanga+Bors+Tünde pedig 7:20-ra sem szoktak sokszor leérni, így Csongornak sok vásárlási utalványa lett. Utána Emese vezet, én is megyek velük, Hanga+Bors+én kiszállunk az iskolánál, Emese viszi tovább Csongort+TÜndét az oviba. Hanga+Bors kapnak fejenként 500Ft szendvicspénzt (a korábbi próbálkozások, hogy otthoni szendvicset egyenek, kudarcba fulladtak, amit én nem is nagyon bánok, cserébe beszereztem a postán egy csomó 500Ft-ost), én pedig megyek tovább gyalog vagy trolival a földalattihoz, és tovább dolgozni.
Este Emese összegyűjt mindenkit, illetve eljuttatja őket a különórákra, ebben segít neki Nagyi (nagymamaként) és Bianka (pénzért), illetve kedden+csütörtökön én hozom haza Borsit. Bianka iránt minden gyermekem egyformán lelkes, a nagy álláskeresési hercehurcában pedig én leszoktam róla, hogy hazaküldjem Biankát, amint megjövök, szóval azóta sokszor ketten vigyázunk az éppen otthon lévő gyerekekre, amiért is kineveztem magamat második Biankának. Aztán hazajön Emese is (ha hazahozta például Hangát), és tényleg elküldjük Biankát, bár Tünde lelkes, hogy megveszi neki a zsebpénzéből a szomszéd lakást, és akkor bármikor átmehet hozzá.
Este 7-kor vacsora, amely nem kötelező, de csak 19:45-ig tart, utána minden szabadon és egyénileg étkezhet. Hanga sokszor lelkes, hogy ne csak hideget egyen (vagy bármit, ami van otthon, és Emese vagy én főztem), és csinál magának röszti-burgonyát, ami fő kedvenc. Utána fürcsi, Csongor+Tünde fürdőkádban szoktak fürödni, Bors+Hanga leginkább zuhanyoznak. 20:15-ig lehet mesét választani, és 20:30-ig van mese, utána fejből mese sötötben (aktuális hírekről és eseményekről, vagy például elmesélem, ha láttam vagy hallottam egy filmről), aztán alcsi. Hanga a saját szobájában alszik, és szerintem szokott még olvasni alvás előtt, Bors+Csongor velem alszanak. Az esetek 95% Csongor beér időben (20:15-ig) a mesére, Bors+Hanga pedig nem, szóval a Mikulás nagyon meg fogja dicsérni Csongort, éppen azon gondolkodom, hogy ez pénzben kifejezve mit jelentsen. Nálunk ugyanis a Mikulás egyfajta oda-vissza évértékelés, mindenki leírhatja egy kérdőíven, hogy mit szeretne máshogy a családban, és aztán mindenkinek leírja a Mikulás, hogy mit csinált jól és mit csinálhatna jobban. Emellett pedig a Mikulás hoz ajándékot is, nem mandarint, nem diót, nem is almát, mogyorót, hanem pénzt, de csak azért, mert én is ezt kapok a munkahelyemen, és okosan el tudom költeni, ahogy a gyerekeim is.