London, 4 nap, 9 ember: Emese+Gergő+Hanga+Bors+Csongor+Tünde+Eszter+Dorka+Benedek. London tele van: az utcákon végtelen ember, a metrókra nem lehet felférni (nem, a következőre sem), és ez főleg sok emberrel és kisgyerekkel nehéz. Ennek ellenére nagyon jól éreztük magunkat, és egész értelmesen megszerveztük ezt a 4 napot.
Hétfőn hajnalban indultunk, reptérre ki autóval, leparkoltunk, reptéren összeszedtük Esztert+Dorkát+Benedeket, és irány a gép. Szépen repóltünk, külön újságot készítettem az útra a résztvevőknek. Repülés 2 óra, utána busz 5 perc, vonat fél óra, és máris a Kings' Crosson voltunk, ami Harry Potter szempontból is jelentős hely, mert innen indul a vonat a Roxfortba, úgyhogy itt van Harry Potter bolt is, röngtön meg is látogattuk. Letettük a csomagjainkat egy csomagmegőrzőbe, utána pedig elmentünk megnézni a Harry Potter filmek grafikáit készítő cég boltját (Minalima), illetve egy boltsort, ahol az Abszol-út jeleneteit vették fel. Aztán mentünk a szállásunkra, ami egy egyszerű 4 szobás 10 ágyas hely volt egy metrómegállótól 5 perc sétányira, az Airbnb-n lefoglalva.
Kedden mentünk a Harry Potter Studióba, ahol a filmeket forgatták. Ez is kb félóra vonatozásra volt Londontól. Jó sokan voltak, de nem volt nagyon zavaró a tömeg, mert nagyon nagy a hely. Reggel mentünk, és egész nap ott voltunk. Végignéztük az összes helyszínt, amit szépen körbejárhatón meg lehetett nézni, elolvastunk sok dolgot a filmről, ki is próbáltunk dolgokat, például seprűn repülést, vagy varázspálcázást, ezekhez kicsit sorba kellett állni, de nem végtelenül sokat. Készítettünk sok fényképet. Közben ettünk is, vettünk vajsört és mindenízű drazsét is. A végén pedig szépen hazamentünk.
Szerdán HarryPotter-mentes napot tartottunk (sajnos), délelőtt sétáltunk a Temze partján, megnéztük a Big Bent és a környékét, voltunk parkokban (mindenki imádta a mókusokat), délután pedig a Természet Történelmi és a Tudományos múzeumban voltunk, persze nem néztük őket végig. Lehetett előtte korcsolyázni, én Hangával+Borssal+Csongorral koriztam is, szuper volt. Csongort kapott egy ari csúszó pingvint kapaszkodni, és volt fényképezés, amit utána ott helyben ki lehetett nyomtatni. Csongor+Tünde eléggé megunta a múzeumozást, úgyhogy elmentem velük egy használtjáték-boltba, itt mindig jó dolgokat lehet találni olcsón, találtunk is Tündének egy édi kistáskát.
Csütörtök volt az utolsó napunk, reggel, amíg a többiek ébredeztek, elmentem Borssal+Csongorral sétálni, vásároltunk, és felmentünk egy felhőkarcoló tetejére. Utána együtt játszótereztünk (Diana emlékjátszótér nagy hajóval), majd egy másik használtjáték-boltot kerestünk fel, aztán ebéd, majd séta a központban ajándék- és édességboltokkal. Utána reptér, és hazaérkezés a késő éjszakai órákban.
Összefoglalva jól sikerült a dolog, sok emberrel és kisgyerekekkel metrózni nem egyszerűm, nagyon fárasztó, de azért nem vészes. Mindenki (gyerekek és felnőttek is) kaptak 20£ zsebpénzt, leginkább Harry Potteres dolgokra költötték, én a korcsolyázásra. A szállás nem volt nagy szám, de azért jól elvoltunk ott is, Emese+Tünde aludtak együtt, Hanga+Dorka, én+Csongor, a nappaliban pedig Eszter+Benedek, és Bors, aki nagyon lelkesen székeken aludt (volt neki ágy is). Vol közel bolt, vettünk mindenfélét enni vacsorára+reggelire, ebédelni pedig általában a városban ettünk. Emesének kicsit sok volt a sok gyerek, a sok ember, illetve a hegyek fájó hiánya, úgyhogy többször kapott szabad időt vásárolgatni, de nekem Londonban sem bizonyult nehezebbnek gyerekeimet sétáltatni mint máshol: Tündét vittem a kezemben, Csongort általában fogtam a másik kezemmel (ő lelkes is volt, hogy fogjam a kezét), Bors+Hanga lelkesen gyalogoltak utánam (Bors mindig előregyalogolt a mozgólépcsőkön), Eszter+Dorka+Benedek pedig szintén lelkesen jöttek utánam, mert nagyon nem akartak elveszni.
Oyster bérletet vettünk (ottani tanácsra), meg kell szokni, hogy a buszokon leszállásnál is kell használni, illetve nem teljesen tiszta, hogy ezzel mi pontosan mennyibe kerül (a DLR-ért elég sokat fizettünk), de nem annyira érdekel. Kipróbáltuk az emeletes buszozást (felül elöl ülve az igazi), és a vezető nélküli vonatozást is (ennél is elöl ülni a legjobb).