Tavaszi hétvége Alsópáhokon, Bobóországban. Elmentünk Alsópáhokra egy hétvégére, kísérleti jelleggel: egyrészt megnézni, hogy milyen Alsópáhok, ha csak egy hétvégére megyünk (jó, kicsit rohanós), és hogy Tünde elalszik-e velem, mert Emesét megint itthon hagytuk pihenni, mint már sokszor, de ezúttal kapott egy Tünde-mentes átalvásos éjszakát. A kísérlet jól sikerült, Tünde szépen végigaludta az éjszakát, és mindenki eléggé jól érezte magát. Persze még maradni akartak volna, de tulajdonképpen ráálltak, hogy sokszor jöjjünk 1-1 éjszakára, mint egyszer hosszabb időre. Ráadásul igyekeztünk nagyon kihasználni a hétvégét: szombaton reggel 6 előtt indultunk (Hanga fél 5-kor kelt magától a cél érdekében), szépen lent voltunk két óra alatt, ott kaptunk reggelit, aztán gyerekprogramok, majd fürcsi, majd gokartozás, majd megint gyerekprogramok, aztán vacsi. Közben ugrálóvár, időnként trambulin, meg még kisebb játszások Tündével.
Vacsi után volt "Kiszebábégetés", amiről sokáig azt hittük, hogy elirták, de nem, Kisze nevű báb elégetése volt, ami egy húsvéti néphagyomány, konkrétan sok énekléssel, csörgéssel, éjszaki sétával, és a végén tűzgyújtással, és ezt mind nagyon élvezték (szerintem megkapja a legjobb esti program díját). Aztán Hanga+Bors leléptek még ugrálni Lillával+Grétivel, évfolyamtársak, akik véletlenül szintén ott voltak. ahogy a síelésen is. Én pedig elmentem aludni Csongor+Tündével, Tünde még meg akarta várni Hangát, erről lebeszéltem, olvastam nekik sok mesét, aztán szépen elaludtak, és végig is aludták az éjszkát. Aztán megjött Hanga+Bors is. Vasárnap kb ugyanez, újra más sorrendben, aztán haza, közben alvás.
Összességében minden jól sikerült, Hanga+Bors+Csongor+Tünde végig nagyon együttműködtek (pár kivétellel esetleg). A dolog kicsit fárasztó volt (nem nagyon), kicsit rohanós (nem nagyon - és hát amúgy is iparkodni kell, ha az ember valamennyi szuper programon ott akar lenni). Programból amúgy sajnos kevesebb volt, mint nyáron, de cserébe kevesebb ember is volt, előfordult, hogy a miénk volt az egész uszi, vagy az egész ugrálóvár. Mondjuk gokartozni meg éppen sokan jöttek mindkét nap, de nem volt vészes. Szobánk csak rövid ideig volt (2-től másnap 10-ig), de ez most sem zavart minket, úgysem lettünk volna benne. Szóval jól sikerült a dolog, lehet, hogy még csinálunk ilyet.